A Szitás Erzsébet Képtár hírei

Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a füzesgyarmati Szitás Erzsébet Képtárban zajlik az élet. Elég sok mindenről szólhatunk az év eddigi eseményeiből, habár a nyár közepén elkezdődött egy kis renoválás, átalakítás végre, ami ideiglenes bezárást eredményezett. 

Januárban a Magyar Kultúra Napja alkalmából kiállításunk volt annak emlékére, hogy Füzesgyarmat Mária Teréziának 1776. január elsején életbe lépett rendelete óta viseli ezt az elnevezést az addigi Gyarmat (még korábban Gormot) helyett. Ennek 240. évfordulójára  iskolás gyerekeket kértünk fel, hogy alkossanak valamit Füzesgyarmat történetéből korabeli rajzok, feljegyzések alapján!. Nagyon érdekes kiállítás lett ebből. Meg is jutalmaztuk az osztályokat, művészeti csoportot egy-egy Szitás kép reprodukcióval, egyéb aprósággal.

Tavasszal  a Füzesgyarmati Értéktár kiállításának adtunk helyet.

Azután Papp Ferenc és Papp Gábor (apa-fia) fa-, csont-, és szarufaragásait láthatta az érdeklődő közönség.

Ezt követően Szűcs Ferenc amatőr festő képeiből rendeztünk tárlatot.

Előreláthatóan a Magyar Festészet Napja környékén pedig Demján Ilona festő alkotásait nézhetik majd meg októberben.

A nyáron pedig az átalakítás ellenére az eddigi egy hetes művészeti táborok helyett (ami azért néhány évig ki is maradt a 2000-es években) most úgy döntöttünk, hogy minden héten csütörtökön  tartunk alkotónapot gyerekek részére. Volt, hogy napközis csoport vagy tábori csoport, de volt, hogy csak néhányan jöttek, viszont minden alkalommal örömmel tevékenykedtek. Az év további részében szeretnénk folytatni az általános iskolásokkal az együttműködést úgy, hogy minden hónap első csütörtök délutánjára rendhagyó rajzórákat szervezünk. A múlt tanévben is gyakorlatban volt már ez, csak nem voltak meghatározott napjaink. Természetesen most sem ragaszkodunk minden áron csakis ehhez az időponthoz.

A másik programunk, amit a nyáron kezdtünk el és folyamatosra tervezünk, az a "Kreatív kedd" név alatt zajló felnőtt alkotóközösség munkálkodása, melyben össze szeretnénk fogni a füzesgyarmati és akár környékbeli embereket, akik valamilyen kreatív tevékenységet folytatnak vagy csak kipróbálnának valamit. Ugyanis olyan sokan vagyunk, akikben ott szunnyad a képesség, csak az életutak másfelé terelődtek, nem igazán a felhőtlen alkotás felé. Most itt a lehetőség, bátran lehet bármikor bekapcsolódni! Tehát már szépen haladunk ezen a téren: eddig rajzoltunk, festettünk, fonalgrafikát készítettünk, horgoltunk, bútorfestéssel próbálkoztunk. Lesz selyemfestés, szabás-varrás később, és ami csak jön ötletként időközben. Az eszközöket mi biztosítjuk. Eleinte 600 Ft volt egy alkalom, de hála néhány nagylelkű támogatónknak, egy ideig nem kell fizetni e csekély összeget sem.

 

Az elmúlt évben, Szitás Erzsébet festőművész születésének 100. évfordulójára meghirdettünk egy ún. örökbefogadási akciót (melyről 2014. őszén tájékoztattuk is olvasóinkat). Ennek kapcsán a művész még be nem keretezett képeiből lehetett választani és annak keretezési költségét kifizetni. Ez ma is lehetséges, és ahogy akkor dokumentáltuk a támogatóink nevét - kivéve, aki ezt nem akarta -, úgy ma is így teszünk, ha valakinek szándékában áll ezzel élni.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki komolyan veszi és örül a képtárunknak és az itt megvalósuló eseményeknek.

Ez év áprilisában történt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nyugdíjasainak egy csoportja városunkba látogatott és értesülve az "örökbefogadási" lehetőségről, az egyik kedves hölgy: Pálmai Gabriella kiválasztotta Szitás E.: Zene című linómetszetét, hogy az ő költségén keretezzük be. Ez megtörtént, és íme az illusztrációink közt látható a róla készült fotó. Ezúton is, itt is hálásan köszönjük a felajánlást. Örülünk, hogy Szitás Erzsébet képei, emléke így él tovább Füzesgyarmat határain túl is. Célunk, hogy minél többen megismerjék és szeressék az ő műveit. Az ő adományozásával ugyanis, hogy képeinek nagy részét szülőföldjének adta egy teret hozott létre kisvárosunk számára a képző- és egyéb alkotóművészetekben való gyönyörködésnek, elmélyülésnek és a kreativitás életre hívásához, bátorítva hasonló tevékenységekre sokakat. 

Szeretettel várjuk tehát Önöket a képtárban a kiállításokra éppúgy, mint alkotni, művészetekről beszélgetni, egymást erősíteni, hogy alkotni jó, hasznos, gyógyító a léleknek. 

 

Elérhetőségeink mobiltelefonon: 06-20-7705 752, 06-20-9108 211

 

                                                      Doma Katalin, Nagy Katalin 

 

Képek