Biharugra

Biharugra Békés megye északi csücskében, a Holt-Sebes-Körös partján, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik.

Régészeti kutatások több helyen is őskori, rézkori, bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket tártak fel a falu határában.

A falu látnivalói közül kiemelkedik a 900 éves múltra visszatekintő református templom épülete és a parókia, melyen emléktábla tanúskodik Petőfi Sándornak és családjának itteni tartózkodásáról, egy másik pedig az itt született és nevelkedett Kiss Irén színésznőre, a Nemzeti Színház örökös tagjára emlékezik. A templom előtt áll a Hősök emlékműve, mely a két világháború és az ’56-os forradalom biharugrai áldozataira, valamint a trianoni nemzeti tragédiára emlékezik. Innen néhány lépésnyire áll a baptista imaház, aminek egyik különlegessége, hogy toronnyal is rendelkezik. A mellette álló épület több évszázados története során volt már a falu földbirtokos családjának kúriája, majd magtárépület, ma pedig a falumúzeumnak ad helyet. Vele átellenben, az utca túloldalán áll közel két évszázada a Bölöny család patinás, klasszicista stílusban épült kúriája, melyet Bölöny József 1911-ben nagylelkű gesztussal a református egyházközségnek adományozott iskola céljára, „ahol a gyermekek csak jót és hasznos dolgot tanulhatnak, és ezzel hasznos polgárai lehessenek a magyar hazának.”

A népi építészet remekei is megtalálhatók még a településen. Két, külön-külön is több mint kétszáz éves nádfedeles ház áll az Erzsébet királynéról elnevezett főutca középtáján, s a legvégén.

E régi házak egykori lakóinak élete ihlette a falu nagy szülöttét, a népi írók egyik legnagyobbikát, Szabó Pált számos regényhősének megformálására. Az ő szülőháza ma Szabó Pál Irodalmi Emlékház néven várja a látogatókat.

S mint ahogy a nagy író után sokan emlegetik Biharugra nevét, úgy talán még többek a halastavakra, a rétekre, a vízimadarak paradicsomára asszociálnak a falu nevének hallatán. A biharugrai halastórendszer közel 2000 hektáros vízfelületével Magyarország második legnagyobb mesterséges halastava, mely két, területileg és jellegét tekintve is jól elkülönülő részből áll. Az egyik az ugrai tórendszer, mely kb. 800 hektáros, aminek az építése már a XX. század elején elkezdődött. A másik pedig a begécsi tömb a maga 1200 hektáros vízfelületével. A Ramsari Egyezmény szerint a nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű vizes élőhelyek közé sorolt halastavak és az egész környék kedvelt tartózkodási helye a legkülönfélébb madaraknak és állatoknak, amelyeket a nemzeti park által állított megfigyelő tornyokból távcsővel jól meg lehet figyelni. Kedvelt turista program ez az ideérkezők számára egész évben.

A Bihari Madárvárta több mint 40 fő számára biztosít szálláslehetőséget, s a nemzeti park szakemberei igény szerint a túravezetésről is gondoskodnak.

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK:

Községi Önkormányzat Biharugra

5538 Biharugra, Erzsébet utca 25. Tel.:+3666-498-017; Fax: +3666-498-295                E-mail: biharugraph@globonet.hu    www.biharugra.hu

Orvosi Rendelő

5538 Biharugra, Bölönyi utca 2.                                                                                        Tel.: +3666-498-009

Gyógyszertár

5538 Biharugra, Bölönyi utca 2.                                                                                        Tel.: +3630-466-1511

Magyar Posta Rt.

5538 Biharugra, Erzsébet utca 52.                                                                                    Tel.: +3666-498-024

Szabó Pál Könyvtár

5538 Biharugra, Erzsébet utca 25.                                                                                    Tel.: +3666-498-900

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Bihari Madárvárta

5538 Biharugra, Bihari Madárvárta - Kapcsolattartó: Tóth Zsuzsanna                            Tel.: +3630-687-0816; E-mail: madarvarta@kmnp.hu                                                    Szálláslehetőség 46 fő számára.                                           

Szabó Pál Irodalmi Emlékház

5538 Biharugra, Szabó Pál utca 46.                                                                                  Tel.: +3670-369-1931

Falumúzeum

5538 Biharugra, Erzsébet utca 50.                                                                                Tel.:+3630-369-1931

Makra Vendégház

5538 Biharugra, Erzsébet utca 76.                                                                                    Tel.: +3630-389-5654;   E-mail: makra.tibor@freemail.hu   Férőhelyek: 6 fő