A lehetőségek kép-TÁR-háza

A lehetőségek kép-TÁR-háza

A füzesgyarmatiak közül sokan még azt sem tudják, hogy létezik a városban egy képtár, pedig az alapító Szitás Erzsébet képeit bemutató állandó kiállítás mellett évente több időszaki kiállítás is várja a látogatókat. Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy minél többen térjenek be hozzánk, ezért felnőtteknek és gyerekeknek is rendszeresen tartunk kreatív, kézműves programokat.

Elsősorban az itt élő vagy innen induló alkotóknak igyekszünk bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Ennek szellemében mutattuk be az elmúlt évben néhány tehetséges helyi fiatal rajzait, festményeit.

Sok ügyes kezű ember él körünkben, sokukról alig tudja valaki, mennyi szépet alkot, ezért minden évben felkérünk egy kézműves alkotót, hogy lépjen ki a közönség elé.  2017-ben Banadicsné Szabó Margit textilmunkáiban gyönyörködhettek a látogatók.

Keressük a környéken élő és alkotó tehetséges embereket, így jutottunk el a Püspökladányban született, Karcagon és Berekfürdőn dolgozó és élő Dr. Kenyeresné Zagyva Ágnes festő-tanárhoz, aki már második alkalommal állította ki képtárunkban elgondolkodtató, érzelmekkel teli és dinamikus színektől ragyogó festményeit.

A kiállításokon kívül sok lehetőséget kínálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A tavalyi évben gyerekeknek tartottunk a Kézműves Egyesülettel közösen egy kézműves-színjátszó tábort, ahol a gyerekek aktív részesei voltak a díszletek és a jelmezek elkészítésének, valamint nagy lelkesedéssel kóstoltak bele a színjátszás izgalmas világába. A legnagyobb meleg hetében dolgoztunk, a bemutató pedig a szülők és ismerősök körében a 43 fokos hőségben zajlott, de a gyerekek kitartóak voltak, és azt hiszem, mindannyian élveztük az egész együtt töltött hetet.

Alsó osztályos gyerekekkel rendhagyó rajzórákon vagy játszóházak alkalmával szoktunk találkozni. Ilyenkor lehetőségük van nem az iskolában megszokott módon, hanem lazább, játékosabb formában rajzolni, festeni, de annak is örülünk, amikor csoportosan látogatják a kiállításokat.

Szeretnénk, ha minél többen élnének azzal a lehetőséggel, hogy a képtárban szívesen látunk előre megbeszélt időpontban alkotni vágyó felnőtteket is. Vannak alapanyagok, eszközök a rajzoláson és a festésen kívül pl. textilfestéshez, linómetszéshez, nemezeléshez, fonáshoz, kötéshez, horgoláshoz és egyéb kreatív technikákhoz.

2018-ra több időszaki kiállítást is tervezünk. Januárban Demján Ilona, áprilisban Szűcs Ferenc új festményeit mutatjuk be. Szintén tavaszra időzítettük a Pozojevich Miklósné kézműves gyapjúfiguráinak varázslatos világát bemutató kiállítást. Nyár elején városunk szülötte, az Angliában élő és alkotó rajzfilmes, Weigert Miklós munkáival találkozhatnak majd az ide látogatók.

Mivel az intézmény és a város egy igen tartalmas pályázat nyertese lett, ezért újra lesz egy alkotó táborunk gyermekek számára, meglehetősen vonzó programmal.

Kedves régi és leendő látogatónk: legyenek vendégeink!

 

Kleiberné Nagy Katalin, Rézné Doma Katalin

Képek